
Next FM Next FM online
Hamarosan indul a MindenMind1! Juhász Bálint
15 éve éledt fel a hazai specialty kávépiac, a jobbnál jobb atmoszférájú kávézók pedig nem csak Budapesten, az egész országban elterjedtek, régiós szinten is vezetők vagyunk kávékultúrában. A téma szakértője, és a hétvégi esemény alapítő-főszervezője Szuna Noémi, aki a kávés trendekbe, a kulisszákba, és a hétvégi program legjobban várt eseményeibe is beavat bennünket.
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben. A rekorderedményhez a tavaly Magyarország Kormánya által biztosított, 6 milliárd forintos támogatásból megvalósult flottafejlesztés is hozzájárult. Az újonnan forgalomba álló két új kompnak is köszönhetően 1 millió 462 ezer utas, 463 ezer gépjármű és 134 ezer kerékpár szelte át a Balatont Szántód és Tihany között. Mindemellett tömegek voltak kíváncsiak a két […]
Karácsonyi dekorációk, koszorúk és kopogtatók a természetesség jegyében, Budapest szívéből! Bemutatjuk a Planta Divina ünnepi termékeit! Trendi és természetes karácsonyi ajándékok a fenntartható ünnepekért Itt az ideje nagyobb hangsúlyt fektetünk a fenntartható ünneplésre! A karácsony talán a legszebb, és egyben legpazarlóbb ünnepünk, de ennek mostantól nem kell így lennie. Szerencsére sorra nyílnak az olyan vállalkozások Budapesten is, ahol a szezonális kiegészítőket a holnap-tudatosság szellemében tervezik meg, így az ünnepi kopogtatók, […]
today2021.12.15. 4
Ha nem hallottál volna még a Fedőnevek című társasról, akkor máris van egy bónusz tippünk arra, hogy mit rejts a fa alá: 2016-ban az év társasjátékának választották, egy remek asszociációs játék, ami év közben nálunk is többször előkerül, remek móka, pláne, hogy vannak kiegészítők, ha nem lenne elég az előre bekészített több száz szó. A Fedőnevek kiadója a Czech Games Edition, rengeteg szuper játékuk van, és amíg mondjuk egy újságcikknél […]
Egy városnyi fiatal töltötte ébren az éjszakát, hogy együtt sportoljon és ünnepeljen a 750 éves Győr diákközösségeivel, az Aludj Máskor című rendezvényen. Ott jártunk, mutatjuk mit láttunk! 24 órán át fennmaradni? Na, még mit nem! Vagyis de! Ezt vittem véghez kb. 250 másik győri középiskolással együtt a folyók városában, az Aludj Máskor - 24 órás vetélkedő keretein belül. Annyi különbséggel, hogy én, valamint a mellettem lévő 15 fős stáb nem […]
Karácsonyi zenék a Spotify listádról, avagy véget nem érő dallamtapadás november közepétől januárig? Igen, beköszöntött az ünnepi slágerek játszási időszaka! Összeállításunkban olyan dalokat válogattunk össze, amiknek hallatán inkább kifordulunk a plázából - mert nem minden dal perdíti táncra a hóembert. Dallamtapadós karácsonyi zenék, libabőrös testi reakciók Vannak, akik rajonganak a karácsonyi zenelistákért, mások pedig inkább kikapcsolják a rádiót a Last Christmas hallatán. De mint tudjuk, a szerelem és a háborgás […]
Nagy várakozással és előítéletekkel ültem be a Gucci-ház premierre. „Meg tud engem hatni Lady Gaga ’divatos’ szerepe vagy Adam Driver eleganciája?” Már az előzetesből lehetett tudni, itt kő kövön nem marad, elénk rakták a sok jól hangzó nevet, és innentől nyert ügy. A Gucci-ház többet nyújt a díszes szereposztásánál, képes megragadni a figyelmet, elfoglal arra két óra harmincnyolc perces játékidőre, nem tudnék kiválasztani jelenet, esetleg történetszálat, ami nem fontos, így […]
NEXT FM 2022 - MINDEN JOG FENNTARTVA, MŰKÖDTETI A NEXT MÉDIA ALAPÍTVÁNY