
Next FM Next FM online
Hamarosan indul a MindenMind1! Juhász Bálint
15 éve éledt fel a hazai specialty kávépiac, a jobbnál jobb atmoszférájú kávézók pedig nem csak Budapesten, az egész országban elterjedtek, régiós szinten is vezetők vagyunk kávékultúrában. A téma szakértője, és a hétvégi esemény alapítő-főszervezője Szuna Noémi, aki a kávés trendekbe, a kulisszákba, és a hétvégi program legjobban várt eseményeibe is beavat bennünket.
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben. A rekorderedményhez a tavaly Magyarország Kormánya által biztosított, 6 milliárd forintos támogatásból megvalósult flottafejlesztés is hozzájárult. Az újonnan forgalomba álló két új kompnak is köszönhetően 1 millió 462 ezer utas, 463 ezer gépjármű és 134 ezer kerékpár szelte át a Balatont Szántód és Tihany között. Mindemellett tömegek voltak kíváncsiak a két […]
Idén is hatalmas bulira számíthatunk augusztus végén a legnagyobb múltú hazai fesztiválon, a Szegedi Ifjúsági Napokon, mely tavaly Coca-Cola SZIN néven frissülve emelte magasabb szintre a fesztiválozás élményét. „Az elmúlt évek hagyományai szerint nálunk zárják a nyarat a haza zenei paletta legnagyobb kedvencei, de évente szívesen adunk teret ifjú, feltörekvő tehetségeknek is” – mondta Kolonics Erika a SZIN főszervezője. „És természetesen minden évben nemzetközi sztárokat is hívunk. Az már ismert, […]
Százhúsz ballonos érkezik Szegedre a világ minden pontjáról szeptember 8. és 14. között: ennyein emelkednek magasba a Tisza-parti város fölé a 25. FIA Hőlégballon Világbajnokságon. A ballonsport legnagyobb világversenye mellett igazi balloncsodák is beúsznak majd a látótérbe, versenyen kívüli bemutató repülésekkel örvendeztetve a nézőközönséget. Harmincegy országból érkeznek versenyzők a világ legnagyobb hőlégballon megmérettetésére, és igazán kortalan a mezőny: a szegedi megmérettetésen például a magasba száll majd az idén 75. életévében […]
A rendszerváltás óta először érkezett négy új hajó a Balatonra, melyek közül kettő az összeszerelési munkálatok végéhez ért a napokban. A sikeres üzempróbákat követően így megtehette első balatoni kilométereit a Tihany névre keresztelt komp és a Tomaj katamarán. A másik két hajó összeszerelési munkálatai is rendben haladnak, a kompok előreláthatólag decemberben, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon megkezdésekor, jövő márciusban kezdik meg szolgálatukat. A 2019 óta újra többségi állami […]
30Y, Elefánt, Parno Graszt, Follow The Flow, Ivan & The Parazol, Palya Bea – csak néhány név az idei Kerekdomb Fesztiválról, ahol ezúttal is minden a zenéről, irodalomról, színházról és a finom borokról szól majd, ugyanis az ősz legjobb színeit és ízeit hozza el idén is a Kerekdomb Fesztivál szeptember 15-17. között Tállya dűlőire. Bár a nyárnak lassan vége, a fesztiválszezonnak még közel sincs: az ősz varázslatos színeivel csábítja a […]
Ami ebben a podcastben nem lesz: sztárok, hülye kihívások, unalmas kérdések, olyan dolgok amik nem visznek minket előre. Ami lesz: civilek, fiatalok, egyszerű hétköznapi emberek és érdekes történeteik, amiből tanulhatunk, levonhatjuk a megfelelő következtetéseinket. Olykor pedig egy-egy forró tabu téma, amiről muszáj beszélnünk, akár több nézőpontból is, olyan valós vendégekkel, akik átélték, megélték a mélységet és magasságot, és tudnak példát mutatni abban a tekintetben, hogy merre haladjunk. A podcastről hamarosan […]
NEXT FM 2022 - MINDEN JOG FENNTARTVA, MŰKÖDTETI A NEXT MÉDIA ALAPÍTVÁNY