
Next FM Next FM online
Hamarosan indul a MindenMind1! Juhász Bálint
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben. A rekorderedményhez a tavaly Magyarország Kormánya által biztosított, 6 milliárd forintos támogatásból megvalósult flottafejlesztés is hozzájárult. Az újonnan forgalomba álló két új kompnak is köszönhetően 1 millió 462 ezer utas, 463 ezer gépjármű és 134 ezer kerékpár szelte át a Balatont Szántód és Tihany között. Mindemellett tömegek voltak kíváncsiak a két […]
A Jásdi Pincészet története 1998-ban kezdődött Csopakon, ahol egy korábbi borgazdaság központját vásárolták meg. Az elmúlt negyedévszázad során pedig nem csak jobbnál jobb tételek jelentek meg onnan, hanem évente egyszer legalább az összes borász is összegyűlt ott, egy helyen. Jásdi István ugyanis egy olyan szakmai közösséget épített, ahol a környék borászai tanulhattak egymástól, és fejlődhettek, az együttműködésen alapulva. Ez a rendezvény az Olaszrizling szerintünk, amit a nagyközönség felé is kinyitottak, […]
Hétvégén debütál Badacsonyban a Füge Feszt, ami a régió első Balaton-parti gasztrofesztiválja: bár az ilyenkor mindenhol fellelhető zamatos fügét nevezte ki házigazdának, valójában sokkal többről szól. Vincze Péter és csapata szeretné bemutatni a régió kulturális és gasztronómiai fejlődését, és kinyitva a meghívottak körét, olyan hazai vendéglátóhelyeket is, akik hasonló értékeket képviselnek. Hallgasd meg, miért érdemes a hétvégén a Badacsonyi Strandra látogatnod! Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra, a Vagabond, […]
Kilencedik alkalommal rendezik meg a Somlón egy különleges hazai szőlő- és borfajta, a Juhfark nagyszabású bemutatóját. A Juhfark és a Somló speciális páros. A Somló egyedülálló, vulkanikus karakterét a Juhfark tudja legszebben közvetíteni, és fordítva: a Juhfarkra jellemző fajtajegyek a Somlón mutatkoznak meg a legtökéletesebben. Az eredmény komplex, ásványos ízvilágú, utánozhatatlan bor. A hegy borászai minden évben összegyűlnek, hogy a Juhfark reprezentatív kóstolóján bemutassák a közönségnek legjobb tételeiket. A borászok […]
A Gasztrohegy eseménysorozat idén októberben újraindul, immár 8. alkalommal, több helyszínnel, vezetett gasztrotúrákkal és izgalmas kerékpáros ajánlatokkal. A rendezvény célja, hogy tematikus hétvégékkel támogassa az őszi-téli szezon turizmusát a Badacsony régióban. Az idei újítások közé tartozik az elektromos kerékpár bérlés és a vezetett túrák, melyekkel a látogatók aktívan fedezhetik fel a környék szépségeit és gasztronómiai kínálatát. A Gasztrohegy első tematikus hétvégéje október 26-27-én lesz, „Irány az erdő!” címmel. Az eseményen […]
A VisitBalaton365 kampány „1000 indok az őszi Balaton mellett” kezdeményezése keretében 2024 októberében megnyílt a Balaton Bor Bár, amely a régió borkultúráját és gasztronómiáját szeretné népszerűsíteni az őszi időszakban. A programhoz közel 40 borászat csatlakozott, akik négy hosszú hétvégén keresztül különleges ajánlatokkal várják a látogatókat. A kampány célja, hogy a Balaton ne csak nyári célpontként, hanem egész éves turisztikai élményhelyként éljen az emberek tudatában, kiemelve a helyi borkultúrát. A kampány […]
Idén is hatalmas bulira számíthatunk augusztus végén a legnagyobb múltú hazai fesztiválon, a Szegedi Ifjúsági Napokon, mely tavaly Coca-Cola SZIN néven frissülve emelte magasabb szintre a fesztiválozás élményét. „Az elmúlt évek hagyományai szerint nálunk zárják a nyarat a haza zenei paletta legnagyobb kedvencei, de évente szívesen adunk teret ifjú, feltörekvő tehetségeknek is” – mondta Kolonics Erika a SZIN főszervezője. „És természetesen minden évben nemzetközi sztárokat is hívunk. Az már ismert, […]
NEXT FM 2022 - MINDEN JOG FENNTARTVA, MŰKÖDTETI A NEXT MÉDIA ALAPÍTVÁNY