Közösség

Nem aludtak, de nem bánták – így zajlott a győri Aludj Máskor!

today2021.12.02. 123

Background
share close

Egy városnyi fiatal töltötte ébren az éjszakát, hogy együtt sportoljon és ünnepeljen a 750 éves Győr diákközösségeivel, az Aludj Máskor című rendezvényen. Ott jártunk, mutatjuk mit láttunk!

24 órán át fennmaradni? Na, még mit nem! Vagyis de! Ezt vittem véghez kb. 250 másik győri középiskolással együtt a folyók városában, az Aludj Máskor – 24 órás vetélkedő keretein belül. Annyi különbséggel, hogy én, valamint a mellettem lévő 15 fős stáb nem vetélkedtünk, hanem rádióztunk, de ennek köszönhetően van néhány érdekesség, amit megtudok veled osztani.

Aludj máskor, Győr!

November utolsó hétvégéjén a XV. 24 órás vetélkedő során változatos versenyszámokban vetélkedtek a középsulisok, megjelent pl. a sport is a feladatoknál, többek között úszás, foci, kosárlabda- és sorversenyeken mérhették össze tudásukat. Kreativitásukat szimulációs játékokban mutathatták meg, és Győr 750 éves történelmét, illetve jövőjét vették górcső alá, tizenöt évszázadot átölelve. A 750-es szám, a jövő és a múlt pedig végig kísérték a teljes játékot. A hangulatra nem lehetett panasz, legalábbis még az elején biztos nem, mindenki nagyon pozitívan indult neki a teljes napos kalandnak. A Városháza Téren tartott nyitóeseményen kérdeztem őket, hogy hogyan érzik magukat és hogyan készülnek az előttük álló időszakra. 

  • cover play_arrow

    Nem aludtak, de nem bánták – így zajlott a győri Aludj Máskor! admin

Fehér Gábor, az Aludj máskor rendezvény alapítója mesélte

Fehér Gábor, a játék főszervezője pedig a játék múltjáról mesélt, ami egészen 2006-ra nyúlik vissza, akkor indították el Szolnokon ezt a programot.

  • cover play_arrow

    Nem aludtak, de nem bánták – így zajlott a győri Aludj Máskor! admin

Az idei vetélkedő különleges formában került megrendezésre a Covid helyzet miatt, hisz voltak olyan feladatok is, amiknek keretében találkoztak a sulis csapatok a városon belül, de a vetélkedő nagy részét alapvetően a saját közösségükben töltötték. Fehér Gábor az idei vetélkedővel kapcsolatosan is megosztott infókat, azt is elárulta, mi volt a tematika.

  • cover play_arrow

    Nem aludtak, de nem bánták – így zajlott a győri Aludj Máskor! admin

A rádiót is bevonták a fiatalok mozgósításába

Kilenc csapat indult el, a Baksa, a Czuczor, a Jedlik, a Kazinczy, a Krúdy, a Péterfy, a Révai, a Waldorf, és a WDF. Persze mindenki az első hely felé hajtott, de csak egy nyerhetett. A Révai csapata volt a szerencsés, akik felül tudtak emelkedni. Már hazafelé tartottunk vonattal, amikor találkoztunk Molnár Barnabással, a győztes csapat egyik szereplőjével, a véletlennek köszönhető ez a kis rövid beszélgetés.

  • cover play_arrow

    Győr 2 admin

Molnár Barnabás, Aludj Máskor, Next FM

A rádiós osztag pedig rendületlenül, a teljes 24 órán át szolgáltatta a játékosoknak a kedvenc slágereiket és a hasznos infókat. Feladatkiadás is zajlott a rádión keresztül, így akár pontok is múlhattak azon, hogy a résztvevők kellőképpen figyeltek-e a műsorra. És több elkészült feladat is bemutatásra került az adásban, mindamellett, hogy a száguldó riporterek folyamatosan szállították a friss anyagokat a hallgatóknak. Így azok is követni tudták az eseményeket, akik esetleg otthonról figyeltek és szurkoltak.

Hallgasd Kenéz Kolos műsorát a Next FM-en minden péntek délután!

Szerző: admin

Rate it

Előző cikkünk

karácsonyi dalok

Közösség

A legutáltabb karácsonyi zenék listája: a tiéd rajta van?

Karácsonyi zenék a Spotify listádról, avagy véget nem érő dallamtapadás november közepétől januárig? Igen, beköszöntött az ünnepi slágerek játszási időszaka! Összeállításunkban olyan dalokat válogattunk össze, amiknek hallatán inkább kifordulunk a plázából - mert nem minden dal perdíti táncra a hóembert. Dallamtapadós karácsonyi zenék, libabőrös testi reakciók Vannak, akik rajonganak a karácsonyi zenelistákért, mások pedig inkább kikapcsolják a rádiót a Last Christmas hallatán. De mint tudjuk, a szerelem és a háborgás […]

today2021.11.27. 459

Post comments (0)

Leave a reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

0%