Hírek

Vízre szállt az új komp és katamarán a Balatonnál

today2023.09.24. 199

Background
share close

A rendszerváltás óta először érkezett négy új hajó a Balatonra, melyek közül kettő az összeszerelési munkálatok végéhez ért a napokban. A sikeres üzempróbákat követően így megtehette első balatoni kilométereit a Tihany névre keresztelt komp és a Tomaj katamarán. A másik két hajó összeszerelési munkálatai is rendben haladnak, a kompok előreláthatólag decemberben, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon megkezdésekor, jövő márciusban kezdik meg szolgálatukat.

A 2019 óta újra többségi állami tulajdonban működő Balatoni Hajózási Zrt. a Magyar Kormány támogatásának köszönhetően tudta megvásárolni a hajókat, amelyek az utasokat szolgálják a jövőben. A korszerűsítés érdekében beszerzett két új személyhajót és két kompot a komáromi hajógyárban építették meg, majd szétszerelve szállították a Balatonra júliusban.

„A Balaton nemzeti kincsünk és büszkeségünk. Azon dolgozunk, hogy ezt a Balaton-környéki fejlesztések is szolgálják. Az új hajók szolgálatba állítása teljesen új minőséget jelent majd legnagyobb tavunk közlekedésében. Ezzel a fejlesztéssel egy régóta esedékes adósságot törlesztünk, hiszen a mostanáig közlekedő kompok és katamaránok 40 éve működnek itt a Balatonon. Jól szolgáltak, sokat láttak, de eljött a megújulás ideje” – emelte ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a sikeres kihajózást követően. Hozzátette, a kormány jelentős, több mint 6 milliárdos tőkeemeléssel tette lehetővé a korszerűsítést.

A történelmi léptékű fejlesztés most új mérföldkőhöz ért, ugyanis megkezdődhettek a már elkészült egy-egy új komp és katamarán üzempróbái is. Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója az új katamarán fedélzetén elmondta, hogy a kompok forgalma 10 év alatt 800 ezerről 1,4 millióra emelkedett és a kerékpárosok száma is több mint a duplájára nőtt. „Egyértelmű volt, hogy szükség van új kompokra, kapacitásbővítésre és mellette műszaki megújulásra. A fejlesztésnek köszönhetően pedig a két új komp az eddigi legnagyobb jármű befogadó-képességgel rendelkező hajók lesznek a Balatonon. A legkorszerűbb motoroknak köszönhetően pedig az üzemeltetés és a közlekedés is hatékony és környezetbarát lesz” – tette hozzá a BAHART vezérigazgatója.

A nyár folyamán a műszaki, összeszerelési és berendezési munkálatok elkészültek. Így a négyből már két hajó megkezdhette az álló (funkcionális)- és futópróbákat. Ennek keretében vizsgálták például a hajók úszáshelyzetét, kormányozhatóságát, manőverezési képességét, illetve a vészüzemi funkciókat is kipróbálták. A következő hetekben a további üzempróbákat hatósági szemlék és betanulási folyamat követi, valamint folytatódnak a még folyamatban lévő egy-egy komp és katamarán összeszerelési munkálatai.

A kompok acélszerkezetének tömege 298 tonna, 11 km elektromos vezeték, közel 4 tonna festék került felhasználásra az építés során. A katamaránokhoz egyenként 157 tonna acél, 9 tonna hegesztési segédanyag, 14 km elektromos vezeték került felhasználásra.

Szerző: Juhász Bálint

Rate it

Előző cikkünk

Jó tudni!

Ősszel sincs megállás, vár a Kerekdomb Fesztivál

30Y, Elefánt, Parno Graszt, Follow The Flow, Ivan & The Parazol, Palya Bea – csak néhány név az idei Kerekdomb Fesztiválról, ahol ezúttal is minden a zenéről, irodalomról, színházról és a finom borokról szól majd, ugyanis az ősz legjobb színeit és ízeit hozza el idén is a Kerekdomb Fesztivál szeptember 15-17. között Tállya dűlőire.  Bár a nyárnak lassan vége, a fesztiválszezonnak még közel sincs: az ősz varázslatos színeivel csábítja a […]

today2023.09.06. 84

0%