Ne haragudj, egyelőre itt nincs semmi. Térj vissza később!
Ne haragudj, egyelőre itt nincs semmi. Térj vissza később!
Ne haragudj, egyelőre itt nincs semmi. Térj vissza később!
Featured
Ne haragudj, egyelőre itt nincs semmi. Térj vissza később!

Jó tudni!

KávéBár Bazár 2025: élménypörkölés, olivakóstoló, és végtelen kávé a Millenárison!

15 éve éledt fel a hazai specialty kávépiac, a jobbnál jobb atmoszférájú kávézók pedig nem csak Budapesten, az egész országban elterjedtek, régiós szinten is vezetők vagyunk kávékultúrában. A téma szakértője, és a hétvégi esemény alapítő-főszervezője Szuna Noémi, aki a kávés trendekbe, a kulisszákba, és a hétvégi program legjobban várt eseményeibe is beavat bennünket.

today2025.02.14.

Hasznos

Közel 30 éves forgalmi csúcsot döntött tavaly a BAHART

Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben. A rekorderedményhez a tavaly Magyarország Kormánya által biztosított, 6 milliárd forintos támogatásból megvalósult flottafejlesztés is hozzájárult. Az újonnan forgalomba álló két új kompnak is köszönhetően 1 millió 462 ezer utas, 463 ezer gépjármű és 134 ezer kerékpár szelte át a Balatont Szántód és Tihany között. Mindemellett tömegek voltak kíváncsiak a két […]

today2025.01.31.

Balaton

Olaszrizling szerintünk 2025: Csopakon mutatják meg a fajta legjobbjait

A Jásdi Pincészet története 1998-ban kezdődött Csopakon, ahol egy korábbi borgazdaság központját vásárolták meg. Az elmúlt negyedévszázad során pedig nem csak jobbnál jobb tételek jelentek meg onnan, hanem évente egyszer legalább az összes borász is összegyűlt ott, egy helyen. Jásdi István ugyanis egy olyan szakmai közösséget épített, ahol a környék borászai tanulhattak egymástól, és fejlődhettek, az együttműködésen alapulva. Ez a rendezvény az Olaszrizling szerintünk, amit a nagyközönség felé is kinyitottak, […]

today2025.01.10.

Balaton

Az ország legjobb borai és ételei a napsütéses Badacsonyban, a Füge Feszt-en várnak a hétvégén!

Hétvégén debütál Badacsonyban a Füge Feszt, ami a régió első Balaton-parti gasztrofesztiválja: bár az ilyenkor mindenhol fellelhető zamatos fügét nevezte ki házigazdának, valójában sokkal többről szól. Vincze Péter és csapata szeretné bemutatni a régió kulturális és gasztronómiai fejlődését, és kinyitva a meghívottak körét, olyan hazai vendéglátóhelyeket is, akik hasonló értékeket képviselnek. Hallgasd meg, miért érdemes a hétvégén a Badacsonyi Strandra látogatnod! Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra, a Vagabond, […]

today2024.10.10.

Jó tudni!

A somlói borok legendáival, és legendás somlói borokkal találkozhatsz a Juhfark ünnepen!

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Somlón egy különleges hazai szőlő- és borfajta, a Juhfark nagyszabású bemutatóját. A Juhfark és a Somló speciális páros. A Somló egyedülálló, vulkanikus karakterét a Juhfark tudja legszebben közvetíteni, és fordítva: a Juhfarkra jellemző fajtajegyek a Somlón mutatkoznak meg a legtökéletesebben. Az eredmény komplex, ásványos ízvilágú, utánozhatatlan bor. A hegy borászai minden évben összegyűlnek, hogy a Juhfark reprezentatív kóstolóján bemutassák a közönségnek legjobb tételeiket. A borászok […]

today2024.10.10.

MORE READING

TOP STORIES

ELECTRONIC MUSIC
Ne haragudj, egyelőre itt nincs semmi. Térj vissza később!
EVENTS
Ne haragudj, egyelőre itt nincs semmi. Térj vissza később!
MUSIC
Ne haragudj, egyelőre itt nincs semmi. Térj vissza később!

MEET OUR SPONSORS

0%